Networking: hálózatépítés vagy tarhálás?

Több, mint egy hónapja, amikor az első bejegyzésemet írtam, az arról szólt, hogy a tartalom hordozhatósága már legalább 20 éve kulcskérdés volt a rugalmas vállalati képzésekben. Konkrétan a PWC egyik képzésére utalok, ahol az angol vállalati nyelvezetet Európában mindenütt nagyjából egyformán meg kellett tanítani. Akkor már beszéltünk interaktivitásról, számítógéppel támogatott oktatásról, de még nem beszéltünk kollaboratív megközelítésről. Mennyivel tovább jutottunk volna, ha igen! Az oktatás, akár közép, akár felsőoktatásról legyen szó, mindig lassabban reagálja le, amit az üzleti élet gyorsabban kiprovokál. Lehet, hogy ezért is van, hogy mindkét Friss Elme (alias kulcsi és pp) vállalati szemléletből indul ki.

Summa summárum, a megszerzendő és megosztandó tartalom közösségi jellege, a rugalmassága ill. hordozhatósága - fejlődésének is záloga. Hiszen a tudás nem zárt, nem befejezett és nem helyhez kötött. Hanem egymásra épül, eképpen hatványozódik, tágul, mozog.

Na ilyen volt ez a képzés. Köszönet érte.

Utolsó házi:Értékeld a képzést.Tény, hogy a képzés hasznos volt. Rengeteg tartalom, eszköz megismerése, és emberi kapcsolatok volt a hozadéka. Olykor vegyes érzéseim támadtak, mert nem  mindig mentek jól a dolgok, és az időm se volt elég.

Folyamatában érdekes volt, mindig új volt a téma, de mégis kapcsolódtak egymáshoz a dolgok.

Sok forrás, sok eredeti gondolat, amelyek - gondolom, a jövőben is hasznosíthatóak lesznek, továbbra is gondolatébresztőek, és építőek maradnak.Érezhetően sokat fektettek be a tutoraink.....

Mivel az ember nem föltétlen tudja magát napra készen tartani, ha nem muszáj, jó lenne egy laza keretet fenntartani..

Jónéhányan korábbról is ismerték egymást egyes résztvevők; érezhetően ők mélyebb és részletesebb reakciókat kaptak.

Amellett, hogy tetszett, a zubi által feltett és kommentált bejátszás az iskola és gyermeki kreativitás között kapcsolatról: (http://www.ted.com/talks/ken_robinson_says_schools_kill_creativity.html), amellett magam kicsit elszomorodtam.

A gyerekemről van szó. Ovisnak mind azt gondoltuk, több, mint okos. A lego és origami kreációit mindenki csodálta. Olyan látásmód szunnyadt benne, amivel minimum a Golden Gate-et tudta volna bármilyen kéznél levő eszközzel megkomponálni és láttatni. Az is igaz, hogy mindig valami mást akart csinálni, mint a társai. Pl. amikor a gyerekeknek csuhébabát kellett csinálni a foglalkozáson, ő csuhérepülőt akart. Ott sorakozott 20 takaros csuhébaba a polcon, meg a mi fiunk csuhérepülője. A mai napig,ha  megfeddjük azért, hogy nem képes azt csinálni, amit a többiek, csak végszavazunk: persze, csuhérepülő.

Aztán iskolába kezdett járni. Nehezen állt be a sorba. Félév körül egy fogadóórán a két tanító nénije közrefogott és felváltva panaszkodtak rá, hogy mindig mást akar, mást csinál, rajzolgat az órán, egyebek. Miután ott ültem hápogva, minthogy az elsős tanító nénik nagyon megsemmisítőek tudnak lenni ám, egyszerre megjelent a férjem, és egy gyors helyzet felmérés után helyreutasította őket: Maguk csak ne panaszkodjanak a fiamra! Mióta ebbe az iskolába jár, csak hülyül!- mondta keresetlenül, azzal részéről befejezte a fogadóórát.

Na akkor kellett volna iskolát - vagy oktatási rendszert váltani....

Kész csoda, hogy a fiamban azóta is maradt valamennyi kreativitás!

Már többször neki fogtam, de nehéz. Valami könyebbel kellene próbálkozni, mert a technika elveszi az időt a tartalomtól.



 

Két dolgot írok le: a gimnáziumi történelem tanáromról és magamról.

A tanárom Rácz Lajos volt a Berzsenyiben; alias Lala. Megosztó személyiség: vagy szerették, vagy utálták. Én imádtam, valószínűleg a törit is miatta. Tőle tanultam jegyzetelni. Ezt mindig el is mondom a gyerekeknek a fősulin, mert sokan nem tudnak jegyzetelni még 20 évesen sem. De ez a két héttel ezelőtti téma volt.

Egyszer feleltetett. Makogtam, mert előzőleg doga volt vagy felelés, és én nem tanultam,- minek, ha most nem kell számítani a számonkérésre? Tanár úr eképpen értékelte a makogást: Másnak erre hármast adnék. Magának egyest.

Nem volt sok szó. Viszont annyira szégyelltem magam, hogy azóta is tudom, hogy nem lehet nem tanulni a dolgokat folyamatosan. Nem lehet hátradőlni és élni a múltbéli vélt vagy valós tudásból, hanem naprakésznek kell lenni.

Bárcsak minden tanár ilyen szuggesztív lenne!

A másikkal kicsit mintha magamat fényezném, de nem ezt akarom, csak jól esett. Nyelvtanárként sok mindent bele lehet csempészni a még oly szoros órakeretbe is. Valamit én is becsempésztem a tananyag tanítása közepette. Az óra végén odajött egy hallgató és azt mondta: Köszönöm, tanárnő. Mondom: Mit? Mondja: Manapság ritkán lehet a felső oktatásban olyanra lelni, aki a tantárgyában morális értékeket közvetít.

Odavoltam a meghatottságtól, és arra gondoltam, elkelne sok ilyen hálás nap mindannyiunknak, akik próbálunk olyan tanárok lenni, aki a tanítás során hat a diákra, aki jó érzést kelt a diákban.

Szeretettel Kazsu

Nemrégiben egy Uniós nemzetközi projektben vettem részt, amelynek neve Precise. A cél: az online tutoring megtanulása egy adott témában, történetesen a számítástechnikai angol online modulrendszerben történő oktatásában. Tesztelni kellett az anyagot és a módszert.

A résztevők - sok országból jöttek, a munkanyelv angol volt - hasonlóképpen dolgoztak, mint mi ebben a hth01-ben. A kisközösségek a csoportok voltak, a nagy pedig az egész projekt összes résztvevője.

A kis közösségek akkor tudtak jól működni, ha a mentoruk ill. a tutoruk lelkesítő, odafigyelő volt, kissé provokatív, feladatokat adó és számonkérő; tehát nem hagyta leülni a csapatot. Ugyanakkor ki tudta aknázni az egyénekben rejlő adottságokat. Még online környezetben is hamar látszik, kire miben lehet számítani.

A nagy közösség eredményeinek összességét nem látom, de nyilván a kis közösségekből építkezett. Tehát: a tanár, mentor vagy aki facilitálja a tanulási tevékenységet, legyen odaadó, mert anélkül unalmas eredménytelen lesz a munka!

E heti témáink jóval elméletibbek, mint az előzőek: kategorizálunk.

Neves szakemberek arra keresik a választ, milyen elmélet szerint mit lehet tanítani. Nem jó: mit lehet milyen elmélet szerint tanítani. Arról nem is beszélve, hogy az iskola az élet vagy nem.

Vajon Arisztotelész, Suetonius, vagy más ókori bölcsek, amikor sétálva, körben ülve, a ligetben, a természetben járva, a gymnasiumban, vagy lyceumban ülve a tanítványikat tanították, vitára, véleményük megfogalmazására serkentették, Krisztus, aki szentenciákkal, példabeszédekkel gondolkodtatta el tanítványait, milyen izmusba sorolható? És az ő iskoláik vajon nem voltak-e maga az élet?

Én azt gondolom, minden téma másképp tanítható. Ekként a dresszing, a kooperáció, a szerkezetben oktatás, a hálózatolás egy-egy eleme minden témakörben alkalmazható. És fordítva: Minden téma tartalmazhat olyan elemet, amely egy izmusra jellemző. A fontos az, hogy megszerezzük a tudástartalmat.

Ha arra gondolunk, hogy manapság milyen gyakran hivatkozunk a kollektív tudásra, mint az emberiség megőrzendő értékére, kétség kívül a közösségi tanulás, mely során a tartalom bővül, elmélyül, és hatványozódik, kiemelten fontos szerephez jut.

Negyedik hete küzdünk azzal, hogy megfogalmazódjék: Mi a konnektivizmus?

A II. Oktatásinformatikai konferencián előtérbe került éles vita azóta sem csillapodott. E heti tv adásunkban végképp nem. Én, noha e terület szakemberének nem mondhatom magam, de több, mint 30 éve tanítok, azt gondolom, hogy a konnektivizmus: elmélet és gyakorlat egyaránt.

Lehet, hogy hályogkovácsként, vagy pusztán annak okán, hogy van némi tanári vénám, úgy szoktam megtanínadó anyaghoz nyúlni, hogy abban mindig van valami, ami közösségi.

Ha több szabadságom lenne az óráim tartalmának és eszközeinek tekintetében, sokkal "hálózatibban" tanítanék. Sajnos azonban, amint Bessenyei István (GDF) is fejtegette, a felső-oktatásban szűkek a határok.

Nagylányom Helsinkiben tanult egy félévet a Haga Helián, ahol jószerével csak projektmódszerrel tanultak. Amerikai barátaink gyerekei is főként "groupwork" eredményeikkel arattak ill. aratnak sikert.

A hálózatolás ilyen gondolkodáson alapszik: az ember ráérez, mit kéne közösségi módon elsajátítani, fejleszteni; aztán megtalálja hozzá az eszközöket. És ez így volt a web02 előtt is. Azokban az időkben, ha meg akartuk szerezni a mások által elsajátított tudást és a hozzá tartozó forrást vagy eszközöket, alkalmazni akartuk a jó elemeit, ezt úgy hívtuk: tarhálás. Persze, ez esetenként hoci-nesze alapon ment: ebből épült aztán egy kiérleltebb tartalom.

Mára ennek jóval szélesebb eszköztára és módszertana lett. Eljutottu nk  ahálózati tanulás fogalmához......

Megpróbáltam. A homokban vagy egy papíron könnyebben megy. Mert persze ezt is készségszintre kéne emelni, mint ahogy látod magad előtt a lapon, hova kell rajzolni egy négyszöget, egy kört, egy nyilat, egy vonalat, mielőtt még elkezdenéd, és jó esetben áttekinthető, amit csinálsz.

Próbáltál már papíron elmagyarázni valakinek, hogy merre van egy cím, úgy, hogy közben kimégy a papír széléről és az asztalon, a falon, a parkettán folytatod, mert nem fér ki? Mert nem jó helyen kezdted? Na ilyenkor jó egy szerkesztés. De amennyit elvacakoltam azzal, hogy a nyíl odamenjen, ahova akarom, hát...Holnap kijavítom.

Már most hiányzik.

Egyszer egy vizsgafelkészítő kurzus után este kaptam egy emailt egy hallgatómtól: "Már most hiányzik a kis csapat!"  Pedig nem ő volt a legjobb...

Mért jutott ez eszembe?

Mert a közös a mi tanulásunkban és az akkori tanfolyam között az, hogy itt is, ott is vannak a jók, a jártasok, az általam guruknak aposztrofált guruk, meg akik csak épp pöntyögnek.

De ahogy az a hallgató is nem sokkal később levizsgázott, bízom benne, hogy itt is eredményes lesz ez a kitartó küzdelem.

Azon túl, hogy meghallgattam, elolvastam, kommenteztem néhány jó előadást, bejegyzést, feliratkoztam néhány alkalmazásra, és mára már más fordulaton jár az agyam, a legfontosabb számomra e pillanatban az, hogy egy építő közegben vagyok.

És ebben van az erő: hogy a közösség nem hagyja, hogy ellankadj, ellustulj, feladd.

Persze, ez nem menne lelkes és odaadó tutoraink, kulcsi és pp nélkül!

Hadd térjek vissza picit a jegyzetelés fontosságára. Szerintem a logikus jegyzetelés technikáját el kell sajátítani az iskolában. Az én főiskolás hallgatóim ugyanúgy nem, vagy alig tudnak jegyzetelni, mint a középiskolás fiam: képtelenek kiszedni az előadások lényegét, nemhogy strukturáltan legyzetelni azt. Ezért igenis ezt tanítani kell. Engem a középiskolában Rácz Lajos törtélem tanár tanított meg jegyzetelni, mindig hálás leszek érte. Igaza van Máriának, ez egyáltalán nem azonos a fogalomtérképpel, de enélkül a logika nélkül ahhoz el se lehet jutni, semmi szín alatt.

Már az uram is tiszteletbeli htk01 tag, és amikor nagyon okoskodva, fitogtatva az új szakzsargonomat, megemlítettem neki a cmapet és társait, hogy jól elkápráztassam, hetykén odavetette: Ja, a póktechnika? Arra gondolsz, amit  Kenneth Blanchard leír a prezentációs technikáról 2004-ben (Ad Sidera cég)? Hm. Se vége se hossza a térképelméleteknek, de a lényeg a lényeg: jól strukturált jegyzet lapján lehet jól tanulni, és persze, ha az nem túlságosan egyedi, hanem valamely sablon szerint egyetemes, és akkor meg is osztható.

Megint a gyakorlati síkra viszem a dolgot. E héten fogalomtérképet kellene készíteni valamiről, és nekem semmise jut eszembe. Az viszont eszembe jut, hogy én mindig lerajzolom a szintaktikai szerkezeteket, szóbokrokat használok a táblán, sőt, a mondatok dallamát is le szoktam rajzolni - utóbbival nem kis derűt váltva ki a hallgatókból. Ezek az egyszerű eszközök a rendszerezésnek talán nem a legelméletibb és mélyebb mutatványai, de egy gyakorló tanár szempontjából hasznosak. 

Most alig várom az esti fogalomtérképes előadást, és áldom a jó sorsomat, hogy ilyen pazar választékból válogathatunk mi, részt vevők.

Az eszközök nélküli, csak a saját józan eszem szerinti térképem valójában egy ábra: benne 4 kör: A belsőben csücsül kulcsi, pp, és az összes konnektivista guru, egy nagyobban körülötte  néhányan, akik még jól értesültek, gyakorló ITK-sok, e körül egy jóval nagyobb kör, akiknek az arca csupa kérdőjel, és a legnagyobb kör vagy reményeveszetten lógatja kívül az orrát, vagy kullog.

Mit gondoltok, én hova sorolom magam?

A tanulás testreszabott. Ennek ellenére általánosítani kell. Eközben a tanítandó anyagnak és az alkalmazott módszertannak teljesítenie kell két, első látásra egymással szembenálló követelményt: legyen testreszabott, de legyen hordozható.

Én most csak kérdezem: ki hogyan tudja ezt elérni a tanítási gyakorlatában?

Ami engem illet, én ezzel a kihívással szenbesülök kb. harminc éve, ugyanis mindig valamely szaknyelvet oktattam speciális igényű csoportoknak, vagy diákoknak, ugyanakkor e kurzusoknak volt és van egy magja, amely köré lehetett szervezni hasonlót. Mostanában azonban, nem föltétlenül a közép- vagy felsőoktatásban, egyre nagyobbnak látom az igényt arra, hogy a fenti kettősségnek megfeleljünk: tudjunk egyénre szabott, de hordozható kurzust előállítani.

Mostanában, ahogy a kollaboratív módon elsajátított ill. közvetített tudásról egyre többet hallani, eszembe ötlött, hogy kb. 20 éve részt vettem egy módszertani tréningen Angliában, aminek ez volt  a lényege: Hozz létre olyan tartalmat, amit azután frissíthetsz, átírhatod az éppen érdeklődő ügyfél ízlése szerint, aki persze a te általad megfogalmazott dolgokra reflektálva alakítja a tartalmat (interaktivitás), és amit aztán máshol is kamatoztatni lehet.

Akkor még nem tudtuk, hogy emögött a praktikus piaci meggondolás mögött miféle elmélet rejlik. Most meg azt nem tudom, szabad-e egy pragmatikus gondolatot bevinni egy jóval elméletibb közegbe......